Christian de Chergé az algériai Atlasz-hegységben volt egy ciszterci monostornak, a Tibhirine-i szerzetesközösségének az elöljárója. 1996-ban az ország zavaros történelmi időszakot élt meg, és őt hat másik testvérrel együtt kivégzik. Egy muzulmán barátságán, Mohameden keresztül kapja meg Christian de Chergé a szerzetesi hivatását Algériába, az iszlámmal való talákozás bölcsőjébe. Az algériai háború alatt egy összetűzés kapcsán Mohamed, menti őt meg az életveszélyből. Ez az esemény meghatározta életét, úgy értelmezte, mint egy hívást arra, hogy kapcsolódjon az algériai néphez.  Christian de Chergé szerzetestestvéreivel «imádkozó testvér szeretne lenni az imádkozó emberek között», muzulmán barátai és szomszédai között, akikkel megosztják mindennapjaikat. Christian de Chergé saját tapasztalatából kiindulva dolgozza ki egyedi teológiáját. Christian Salenson, aki jól ismeri Christian de Chergé írásait, beavat bennünket Christian de Chergé életébe és gondolataiba. Megosztja velünk azt a belső meggyőződését, hogy ez az elnyomott országban álló aprócska kis kolostor napjaink szimbóluma is lehetne, amelyet a Szentlélek küldött mindannyiunk számára.